Kognitív pszichológia

Egyik olvasónk leveléből tudjuk, hogy olykor olyanok is vállalkoznak pszichodráma csoportok vezetésére, akiknek nincs megfelelő szakképzettségük és ismereteik is hiányosak. A levél tanúsága szerint az egyik páciens megkérdezte a csoportterápia vezetőjétől, hogy voltaképp mi is az a kognitív pszichológia, ám a terapeuta zavaros választ adott, maga is zavarban volt, mint a felelésre felszólított készületlen diák. Nos, az eset jó alkalom arra, hogy tisztázzuk

mi is az a kognitív pszichológia?

A kognitív pszichológia nem más, mint a kísérleti (ha tetszik: az alternatív) lélektan egyik vezető irányzata a huszadik század második felében. Az emberi megismerés (pontosabban a megismerési folyamat)  vizsgálatát állította a kísérletezés előterébe, a belső modellek, a reprezentációk kialakulásának és irányító szerepének törvényeivel. Fő ku­ta­tási témái a fiziológiai pszichológiai alapfogalmain - észlelés, megfigyelés, felidézés, megértés, gondolkodás - mellett a nyelv és a gondolkodás révén hozott (azaz nem ösztönös) döntés vizs­gálata. A kognitív pszichológia meves képviselői D. Broadbent, G. Miller, U. Neisser, G. Sperling, M. Posner, R. Shepard.

A kognitív pszichológiai fő kutatási módszere a válaszidők és a hibázások elem­zése pontosan ellenőrzött kísérleti helyzetekben, mely ma kiegészül az agyműködés által kiváltott elektromos válaszok és az agyi képalkotó módszerek használatával, továbbá az agysérült betegek teljesítményzavarainak értelmezésével. A megismerés szakaszait egy közös folyamat részeiként kezeli az információfeldolgozási fel­fogás, mely szerint a külvilágból érkező ingerek egyre elvontabb le­ké­pe­zé­seket hoznak létre fejünkben, a szenzorostól az egészen elvontig, különböző időbeli és szerveződésű tárak keretében értelmezve. A perceptuális ciklus fo­gal­mát előtérbe állító, pragmatikusabb felfogások a reprezentációkat kétirányú információfeldolgozás kompromisszumaként fogják fel: a leképezést az el­vá­rások, sémák is befolyásolják. A kognitív pszichológia a fejlődés vizsgálatában egyebek mellett a korai gyermekkorban megfigyelhető magasan szervezett tudástartamokat emeli ki.

Gyerek-pszichodráma, csoportterápia

„A gyerek-pszichodráma egy csoportterápiás módszer”

Beszélgetés Kende B. Hannával

A lap engedélyével átvéve innen: Szombat.


Ma már több mint száz olyan gyermekpszichodráma-csoport működik a világon, amelyben a Kende B. Hanna adleriánus terapeuta által kidolgozott módszert alkalmazzák. Mi történik egy ilyen csoportban, kiknek javasolt benne a részvétel – kérdem Kende B. Hannától, a Pszichológusok Nemzetközi Szövetségének (I.A.I.P.) kiképző terapeutájától.

Kende B. Hanna: A gyerek-pszichodráma egy csoportterápiás módszer, amely a közös szerepjátékon, a gyerekek képzeletvilágának és kreativitásának mozgósításán keresztül fejti ki terápiás hatását. A gyermekjátékdráma játékban, játékkal, játék által gyógyít, fejleszt. Ha nem félnénk az általánosítástól, azt mondhatnánk, hogy a legtöbb pszichoterápiát igénylő gyerek közös jellegzetessége a bizalmatlanság, az önbizalom hiánya: érzelmi kapcsolatteremtési nehézségek jellemzik, magukat értéktelennek érzik, lebecsülik, nem bíznak saját képességeikben, nincs pozitív énképük. Bizonyos típusú gyermekpatológia, elsősorban a szociálisan veszélyeztetett, vagy a pszichoszomatikus panaszokat felmutató, a magatartásproblémás, a szórakozott, a rosszul teljesítő bár jóképességű vagy iskolában elutasított gyerekek egy részének érzelmi problematikája nehezen megközelíthető a klasszikus pszichoterápia kereti között.

Szombat: Hogyan lehet a gyerek rossz énképét megváltoztatni?

A magukról rossz véleménnyel lévő vagy negatív énképpel élő, illetve problémás gyerekek felismerik saját értéküket, és kiteljesedjenek, amikor azt tapasztalják, hogy a velük foglalkozó felnőttek megbecsülik őket. De nemcsak önmagukat, egymást is megtanulják becsülni és szeretni, sőt, megtanulnak egymásért tevékenykedni. A gyermekpszichodráma alatt ráébrednek, hogy nincsenek egyedül. A korrektív élmény a dramatisták és a csoport tagjaiban kialakuló elfogadó légkörben alakul ki, ahol a gyerek felismeri saját értékeit. Alfred Adler szerint minden felnőttnek és gyereknek saját melódiája van. Mi igyekszünk meghallani egyéni melódiáját, és ezzel megkönnyítjük a gyerek számára, hogy meghallhassa önmagát. Figyelünk rá, megpróbálunk vele együtt rezdülni, hogy lehetővé váljék gátlásainak feloldása, hogy szabadulni tudjon saját magányosságából, és kreativitása felszabaduljon.

Melyek az individuál-pszichológia játékdrámájának sajátosságai?


Módszerünk abban különbözik más pszichodramatikus iskoláktól, hogy a pszichológus-dramatista a gyógyulást a gyerek önteremtő képességének mozgósításától, a játékban létrejövő játék-katarzistól és nem saját értelmezésétől várja. A terapeuta maga is játszik úgy, hogy a gyermek történetében elvállalja a gyerek által számára kiosztott szerepet (legyen az emberevő dínó, bántalmazott gyerek, jó tündér vagy bármi), és játékában segíti őt, hogy kifejezze mindazt, amire még nincsenek szavai. A találkozás a gyermek képzeletvilágában, mondhatnánk a csodavilágban jön létre, a gyermek önmegvalósítása (meggyógyulása) érdekében.

Hogyan hasznosítható ez a csoportélmény a gyűlölködés ellen?

Az olykor játékos, olykor költői, de mindenképpen kreativitást serkentő csodavilágba merülés nem öncélú (mint a videózás például), hanem olyan eszköz, amely hozzásegíti a gyermeket énképének módosításához, életérzésének, életstílusának átalakításához. Az individuálpszichológia gyermekterápiájának fontos célkitűzése segíteni a gyerekeket abban, hogy olyan egészséges felnőttekké váljanak, akik kisebbrendűségi érzetük kompenzálására nem a mások lebecsülését, nem a gyűlölködést, hanem embertársaik megbecsülését választják. Akik úgy nőnek fel, hogy önértékelési lehetőségeiket, indulataikat nem egymás ellen mozgósítják, hanem képessé válnak egymásért tevékenykedni, akik József Attilával elmondhatják: Érted haragszom, nem ellened.

Minderről bővebbet lásd Kende B.Hanna: Gyermek-pszichodráma c. könyvében. Osiris Kiadó, Budapest 2002. - kende b. hanna

Így született a pszichodráma - Jakob Levi Moreno

 Epizódok a pszichodráma keletkezésének történetéből

A pszichodráma megalapítója, Jakob Levi Moreno Bukarestben (Románia) született szefárd zsidó család legidősebb fiaként 1889. május 15-én.

A megbízható életrajzi források szerint négy és fél éves korában a kis Jacob kitalálta, hogy társaival istenest és angyalost fognak játszani. A házban összeszedték a székeket, egymáshoz erősítették őket - ez volt a Mennyország.  Az istent alakító Jacobnak fel kellett másznia a Mennyország tetejére, kis társai pedig  körbe-körbe szaladgáltak a széktorony körül, és karjukkal csapkodva (mintha szárnyak lennének) kérték Jacobot, hogy ő is repüljön Velük. Jacob el is rugaszkodott a magasból. Persze lezuhant, ráadásul a karja is eltört..

A pszeudovalóság és az óhajszublimáció

A pszichodráma későbbi atyja ezt utólag így értelmezte: Ha a zord valóság nem ad alkalmat annak  megtapasztalására, amit az emberi szellem el tud képzelni, akkor nem a szív óhajának kell meghajolnia a valóság előtt, hanem éppen fordítva: a valóságot kell hozzáigazítani vágyainkhoz. Ez vezetett oda, hogy elméletének egyik sarkalatos pontjává vált a pszeudorealitás elvének a felismerése. Eszerint a pszeudovalóság (mintha-realitás) az a (szubjektívként létező, de objektívnak érzékelt) világ, amely megadja az óhajok teljesítésének a lehetőségét azáltal, hogy ezen óhajok a teljesülés érdekében átlényegülnek. (Átlényegítés = szublimáció = valamely - ez esetben teljesíthetetlen - vágy átvitele, átlényegítése teljesíthető óhajjá. A pszichoanalízisben szokásos értelmezését lásd a cikk alatt).

Moreno még zsenge korában kezdte tanulmányozni a Bibliát, valamint a keresztény és zsidó vallásos irodalmat, beleértve a zsidók misztikus hagyományát, a Kabbalát. Nagy hatással voltak rá az egzisztencialisták és más szubjektív-idealista filozófiai felfogások képviselői, például  Kierkegaard és  Bergson, a misztikus elméleteiről ismert Swedenborg, az írók közül pedig a költőfejedelem Goethe és a nagy orosz klasszikusok közül Tolsztoj és Dosztojevszkij. Írásaikban nem a lassúdan hömpölygő történet, még csak nem is a széles társadalmi tabló ragadta meg, hanem az emberi érzékelés aprólékos leírásai, illetve ezen érzékelésnek és a valóságnak bonyolult kölcsönviszonya.

Azt a felismerését azonban, hogy a spontaneitásnak és a kreativitásnak meghatározó a szerepe a személyiség fejlődésében, nem könyvekből merítette, hanem - állítólag - azokból a tapasztalatokból, amelyekre játék, játszás közben tett szert akkor, amikor - ugyancsak állítólag - 1908 körül előszeretettel töltötte az idejét bécsi parkokban, ahol is mesélt a köréje gyülemlő gyerekeknek, illetve mindenféléket játszott is velük - leginkább afféle szerepjátékokat, mint amilyen az istenesdi és az angyalosdi volt pici korában. Felnőttként azonban a számára is önfeledt játékon túl módja nyílott arra is, hogy megállapítsa: az imporvizációs játékok jelentősen megnövelik a játékban részt vevők a kognitív képességeit, növeli gondolati és érzelmi mobilitásukat és befogadó képességüket.

Ekkor Moreno fejében lényegében már alighanem összeállt a pszichodráma mint személyiségfejlesztő lehetőség. A kidolgozásig és gyakorlatig, sőt, a "néven nevezésig" azonban még hosszú út vezetett.

A források beszámolnak arról, hogy a bécsi orvosi egyetem sikeres elvégzése után Moreno az intézet pszichiátriai klinikáján segédkezett, de nem értett egyet azzal a felfogással, amely az ott dolgozók körében uralkodott. A rutinfeladatok alól kibújva sokkal szívesebben szervezett rendhagyó terápiákat, így például örömlányok számára szervezett önsegítő csoportban munkálkodott.


Az életrajzi írások szerint itt Moreno 1912-ben itt, a Bécsi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján,találkozott személyesen Dr. Freuddal, aki épp befejezte egy telepatikus álom elemzését. Miközben a diákok kifelé tartottak, a Mester megkérdezte, hogy Moreno mivel foglalkozik. „Nos, Dr. Freud, én ott folytatom, ahol Ön befejezi. Ön az irodája mesterséges díszletei között találkozik a pácienseivel, én az utcán és otthonaikban, természetes környezetükben. Ön elemzi az álmaikat, én megpróbálok bátorságot önteni beléjük, hogy ismét álmodni tudjanak. Megtanítom őket, Istent játszani”

Nagy lépésnek számított a Rögtönzés Színházának a megalakítása. Ennek keretében már megjelent az akció és az  interakció, lévén ez a metódus a nézőket is bevonta a színpadon játszódó történésekbe, ezáltal váltak az amúgy passzivitásra ítélt szemlélők az előadás kreatív aktoraivá. Amit ma pszichodrámaként definiálunk, lényegében itt, ebben a műhelyben született.

New York, New York

1925-ben Jakob Levi Moreno - mintha előre sejtené a harmincas években fejüket felütő társadalmi tendenciákat - elhagyja Ausztriát és New Yorkba költözik. Börtönpszichiáter lesz, majd megnyitja Beacon Hill Szanatórium elnevezésű pszichoterápiás magánkórházát, ahol önálló pszichodráma színpadot alakít ki, és itt kezdi meg a pszichodráma oktatását.

Az itt töltött időszak során a pszichoterápiás újítások és a szakmát megújító eklekticizmus fontos katalizátorává vált. Számos terápiás újítást támogatott, különös azokat, amelyek valamilyen módon az alkotóművészeteket használták fel kezelési eszközként.

1974-ben bekövetkezett haláláig aktív tudományos és gyógyító-terapeuta tevékenységet folytatott. Oktatott, szervezett, írt és publikált, nemzetközi konferenciákon szerepelt előadóként és résztvevőként. Maga-választotta sírfeliratán ez olvasható: „Az ember, aki örömet és nevetést hozott a pszichiátriába.”

*

szublimáció: pszichoanalitikus fogalom, amelyben egy szexuális impulzus vagy annak energiája úgy változtatja meg irányát, hogy egy társadalmilag elfogadott, nem szexuális jellegű cselekvéshez vezet. A fogalmat valamely primitív mozgató ok magasabb célokká történő átalakulásának általános kifejezéseként is alkalmazzák

Pszichodráma: világban-lét és önvaló

A szakirodalom és saját tapasztalatunk egyaránt rávezetnek bennünket arra, hogy megértsük: szűkebb-tágabb kapcsolataink nem csupán közérzetünket határozzák meg jelentős mértékben, aza nemcsak azt, hogy jól érezzük-e magunkat a bőrünkben, hanem azt is, hogy ki lakik ebben a bőrben: az önmagunkkal való azonosság és az önismeret elengedhetetlen feltétele annak, hogy életünk kiegyensúlyozott, harmonikus legyen.

Ugyanilyen fontos a saját élet, a saját út (ahogy a filozófusok mondják: az önvaló) megtalálása. Öntudatlanul is azt keressük a világban, ami bennünket egyedivé, különlegessé tesz, ami környezetünktől megkülönböztet. Még a szürke, beolvadni, láthatatlanul élni szándékozó emberek is valójában azt szeretnék, ha a rájuk irányuló figyelem kiemelné őket az egyformaságból és ezzel megerősíteni önazonosságukat. Ennek a lehetőségét akarva-akaratlanul kutatva, keressük a saját utunkat, miközben gyakran másokéit követjük vagy utánozzuk: szüleink, rokonaink mintáit követjük - de csak azért, hogy a követés közben a saját énünkre rábukkanjunk az igenlések és tagadások sűrű labirintusában.

Éppen ezért van döntő jelentősége, milyenek a kapcsolataink, kikkel élünk egy családban, egy háztartásban, s hogy rokonaink, diáktársaink, munkatársaink, szomszédaink közül kikkel tartunk szoros, és kikkel lazább kapcsolatot.

Mutasd meg a kapcsolati hálódat - és megmondom, ki vagy.

Azaz: önmeghatározásunk, identitásunk kulcsa másoknál keresendő. Mivel önvalónk a másokkal való viszonyunkban nyilvánul meg, azért az, hogy milyenek vagyunk, nem egy magányos sötét szobába zárva derül ki rólunk, hanem a közösségben, viszonyaink bonyolult függvényében.

A teljes kapcsolatrendszerünket feltérképezni és elemezni roppant bonyolult és igen hosszan tartó folyamat, a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Ám arra van egy kiváló módszer, hogy mindezt modellezzük. És ez a pszichodráma, amely a meghatározás szerint olyan élmény- és akcióközpontú személyiségfejlesztő módszer, amely hatékonyan segít abban, hogy megismerjük belsőbb motivációinkat, hogy felismerjük a csapdahelyzeteket, s hogy megtudjuk, végül is milyenek vagyunk.

A pszichodráma "kis helyen" sűríti össze a nagyvilágban szétterjedő kapcsolati rendszerünket, hogy révén - mint cseppben a tengert - ismerhessük meg világban-létünk és önvalónk rejtett összefüggéseit. A megismerés és felismerés a pszichodráma keretében nem csupán azért sokkal könnyebb, mint a külső világban, mert a nem kell szinte végtelenül sok kapcsolódási lehetőséget végigvizsgálnunk, hanem azért is, mert a közösen végzet vizsgálatban minden részvevő motivált (érdekelt), s mert a folyamat hozzáértő szakember (a terapeuta) segítségével egy olyan "védett helyen" történik, amelyben biztonságban érezhetjük magunkat és amelyben nem kell tartanunk valamiféle lelepleződéstől vagy attól, hogy személyiségünk feltárásával bárkit is megbotránkoztatunk vagy bárki rosszallását kiváltjuk. A pszichodráma szerepjáték, ezért elvonatkoztat saját magunktól - ugyanakkor ebben a szerepjátékban magunkat játsszuk, s ezen a réven azonossá is tesz magunkkal. Így kerül a világban-létünk és az ön-valónk harmonikus és termékeny egyensúlyba.

Dr. Kállay O. Béla

Gyermekpszichodráma-játék

Nem is gondolnánk, hogy a gyermekek társadalma mekkora pszichés problémákat rejt. A gyermekpszichológia az egyik legkényesebb lélektani ágazat, fokozott körültekintést, érzékenységet és szakmai felkészültséget egyaránt igényel.

A gyermek-pszichodráma foglalkozások speciális terápiás eljárásokat igényelnek. Ahogy egy szakmai oldal ezt kifejti, a gyerekpszichodráma játékos jellegű, a terapeuta általában nem bocsátkozik magyarázatokba,  nem kommentál, nem von le tanulságokat. A csoportokat vezető felnőtt szerepe voltaképp annyi, hogy a gyermekek rendelkezésére álljanak, hogy a résztvevők önérték-érzésének, én-érzékelésének megváltozását lehetővé tegye.

A csoportmunkában a cselekvések konkrét jellege átemelődik, szimbolikus kifejezést kap A történés nem a konkrét tünetre fókuszál, hanem a célja az, hogy a hatások majd áttételesen és szimbolikusan jelennek meg a gyerek játékában. Ilyen módon jól feldolgozhatók a különböző magatartásbeli és pszichoszomatikus zavarok.

A gyermekpszichodráma-csoportterápiák voltaképp a pánikbetegséget is gyógyító kreatív játékok. A résztvevők maguk alkotják meg azt a közeget, amely problémáik feloldásának terepéül szolgálhat (lásd még: kreativitás - játék - logika).

A résztvevők kölcsönviszonyát tekintve pedig olyan társas játék, amely soha nem 0 végösszegű játszma: még a kudarcosnak látszó foglalkozásnak is megvan a haszna, a foglalkozások záró mérlege szalmai szempontból szinte mindig pozitív.

Kreatív játékok űzése nemcsak gyermekkorban hasznos, a felnőttek például  megfeledkeznek agorafóbiájukról, ha egy sötét szobából a tág térbe kilépve kell megoldaniuk valamilyen fejtörőt vagy feladványt.

• Játékterápia a pánikbetegség leküzdésében
•  

Mi szükség a pszichodrámára?

Egy korszerűnek mondható felfogás szerint épp elegendő ok arra, hogy pszichodráma-kezelést vállalj, azaz jelentkezz valamelyik terápiás csoportba,  ha jellemző rád az alábbi körülmények közül legalább egy.kettő:

•  ha már eleged van abból, hogy elfogadod a mások által állított korlátokat
• ha haragszol magadra, amikor mégis lázadsz a korlátok ellen
• ha már elege van abból, hogy magadnak állítasz korlátokat
• ha fogalmad sincs, hogy mit gondolnak rólad mások
• ha fogalmad sinc, mit gondolj magadról
• ha könnyen elbizonytalanodsz,amikor a véleményedet kérdezik
• ha úgy érzed, senki sem ért meg és senki sem ismeri az igazi éned
• ha úgy érzed, hogy a másságod miatt lenéznek, kiközösítenek, hátrányosan megkülönböztetnek
• ha barátaiddal, barátnőiddel ellentétben nem mersz szóba elegyedni lányokkal, fiúkkal
• ha úgy érzed, hogy a munkahelyeden szerepet játszol
• ha senki sem akad, aki megmondaná az őszinte véleményét rólad
• ha nem vonz a társaság és nehézséget okoz megismerkedni valakivel
• ha nem sokra becsülőd magad és úgy gondolod, szerncsétlen flótás vagy
• ha nem szeretnél a szüleidéhez hasonló életet élni, de nehéz kialakítani egy sajátot
• ha nem tudod megélni férfiasságodat vagy nőiességégedet eléggé mélyen
• ha szorongsz, ha túl gyakran vagy feszült, és ettől csak olyan módon tudsz szabadulni, amelyről tudod, hogy árt az egészségednek
• ha nem tudod, mi a dolgod az életben, mi a helyed a világban

 - akkor jelentkezz egy pszichodráma-csoportba, ahol megoldást találhatsz problémáidra.

Túl az eseményhatáron (a memóriazavarokról)

A Notre Dame Egyetem pszichológusai felfedezték, hogy egy szobába belépve a küszöbbel együtt egyfajta ”eseményhatárt” is átlépünk. A kutatók szerint ezeket a bizonyos mentális eseményhatárokat körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy regényben, vagy filmben a jelenetek közti váltást, melyek egy esemény végpontját, és egyben egy újabb esemény kezdőpontját jelölik. Egyik szobából a másikba lépve az agyunk lezárja az egyik jelenetet, és felkészül a következő eseménysorra, és ilyenkor bizony néha előfordul, hogy rövid időre kiesik egy memóriadarab az agyunkból, és elfelejtjük, hogy miért is mentünk abba a bizonyos szobába.

A kutatók szerint bizonyos csengőhangok, illetve a csipogó és berregő hangok szintén rövidzárlatot okozhatnak az agyunkban. Az evolúció során az ember csak az olyan hangok érzékeléséhez szokott hozzá, amelyek bizonyos energiaátvitelen alapulnak, mint például egy földre eső kődarab, vagy egy ütő és dob összeérintése. Ezeknek a hangoknak az eredetét az emberek többnyire be tudják azonosítani, míg a mesterséges csipogás és a berregés forrását nem, és a kutatók úgy vélik, hogy az átmeneti zavar miatt az ilyen hanghatások is emlékkieséseket okozhatnak.

A csipogó hangokhoz hasonlóan a fényképek nézegetéshez sem szokott hozzá az ember az evolúció során, állítják a Notre Dame kutatói, ugyanis tudat alatt egyszerűen nem vagyunk képesek elvonatkoztatni a képeken szereplő személyektől, vagy tárgyaktól. Egy korábbi kísérlet során bebizonyosodott, hogy az ember sokkal pontatlanabbul céloz darts nyilakkal, ha a céltáblára babákról, vagy közeli ismerőseikről készült fotókat függesztettek, mint amikor az ellenségeikről, vagy például Hitlerről készült fotókat tettek a helyükre, mivel az évmilliókig tartó gyakorlat hiányában az emberi agy képtelen elválasztani a látszatot a valóságtól.

A legtöbb ember érzett már olyat, mintha rezegne a zsebében a mobiltelefonja, de mikor előveszi, látja, hogy nem kapott üzenetet és nem is hívták. Ezek az úgynevezett fantomvibrációk is az agyban születnek, amikor az agy véletlenül téves következtetést von le a körülöttünk lévő kaotikus világból. Az agyba egyfolytában adatok érkeznek a külvilágból, miközben folyamatosan próbálja kiszűrni közülük a fontos információkat, de néha az agy téved, és bizonyos hangokat tévesen értelmez.