A Notre Dame Egyetem pszichológusai felfedezték, hogy egy szobába
belépve a küszöbbel együtt egyfajta ”eseményhatárt” is átlépünk. A
kutatók szerint ezeket a bizonyos mentális eseményhatárokat körülbelül
úgy kell elképzelni, mint egy regényben, vagy filmben a jelenetek közti
váltást, melyek egy esemény végpontját, és egyben egy újabb esemény
kezdőpontját jelölik. Egyik szobából a másikba lépve az agyunk lezárja
az egyik jelenetet, és felkészül a következő eseménysorra, és ilyenkor
bizony néha előfordul, hogy rövid időre kiesik egy memóriadarab az
agyunkból, és elfelejtjük, hogy miért is mentünk abba a bizonyos
szobába.
A kutatók szerint bizonyos csengőhangok, illetve a
csipogó és berregő hangok szintén rövidzárlatot okozhatnak az agyunkban.
Az evolúció során az ember csak az olyan hangok érzékeléséhez szokott
hozzá, amelyek bizonyos energiaátvitelen alapulnak, mint például egy
földre eső kődarab, vagy egy ütő és dob összeérintése. Ezeknek a
hangoknak az eredetét az emberek többnyire be tudják azonosítani, míg a
mesterséges csipogás és a berregés forrását nem, és a kutatók úgy vélik,
hogy az átmeneti zavar miatt az ilyen hanghatások is emlékkieséseket
okozhatnak.
A csipogó hangokhoz hasonlóan a fényképek
nézegetéshez sem szokott hozzá az ember az evolúció során, állítják a
Notre Dame kutatói, ugyanis tudat alatt egyszerűen nem vagyunk képesek
elvonatkoztatni a képeken szereplő személyektől, vagy tárgyaktól. Egy
korábbi kísérlet során bebizonyosodott, hogy az ember sokkal
pontatlanabbul céloz darts nyilakkal, ha a céltáblára babákról, vagy
közeli ismerőseikről készült fotókat függesztettek, mint amikor az
ellenségeikről, vagy például Hitlerről készült fotókat tettek a
helyükre, mivel az évmilliókig tartó gyakorlat hiányában az emberi agy
képtelen elválasztani a látszatot a valóságtól.
A legtöbb ember
érzett már olyat, mintha rezegne a zsebében a mobiltelefonja, de mikor
előveszi, látja, hogy nem kapott üzenetet és nem is hívták. Ezek az
úgynevezett fantomvibrációk is az agyban születnek, amikor az agy
véletlenül téves következtetést von le a körülöttünk lévő kaotikus
világból. Az agyba egyfolytában adatok érkeznek a külvilágból, miközben
folyamatosan próbálja kiszűrni közülük a fontos információkat, de néha
az agy téved, és bizonyos hangokat tévesen értelmez.
Pszichodráma csoportterápia. Pszichoterápia, traumaterápia, irodalom.
x |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése