Az Ungvári csoport

Pszichodráma-blogunk nemrégiben egy roppant izgalmas csoportfoglalkozáson vett részt Ungváron (Kárpátalja Ukrajna). A terápiát kiváló ukrajnai kollégánk, Dr. Kállay O. Béla vezette egy kiscsoport számára, amelynek tagjaival már harmadik éve foglalkozik. Az alkalomnak az ungvári Archipenko-terem adott helyet, ahol is pszichiáter kollégánk egy ugyancsak helyi, kárpátaljai író, bizonyos Balla D. Károly irodalmi művét használta fel terápiás célokra.

A pszichodráma-csoport tagjainak előre kiosztották a rövid párbeszédet és tudták, hogy kettejüknek majd el kell játszaniuk a minidrámát. A terápiás foglalkozásról a jelen lévő szerző maga készített beszámolót, alább ezt is idézzük.


- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát!
- Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy.
- De tudod, hogy félek.
- Nincs mitől.
- De én félek.
- Mitől?
- A sötéttől.
- A sötét még nem bántott senkit.
- Akkor maradj velem. Ha itt vagy, nem félek.
- Nem maradhatok. Dolgom van. Különben is nagyfiú…
- De én félek egyedül a sötétben.
- Nem leszel egyedül, tessék, ideteszem neked a Brumit. Ő majd vigyáz rád.
- Benne nem bízhatok, amióta megerőszakoltam.

A szöveg kiosztása. Hosszú csend. Már mindenki legalább kétszer végigolvashatta a 13 rövid sort, de továbbra is úgy tesznek, mintha még olvasnák a szöveget. Nehezen indul a beszélgetés, alig oldódnak a nyelvek.

A lassan akár összeszokottnak is mondható pszichodráma-csoport (már-már szokásos) kezdeti értetlenkedése és idegenkedése akkor hagyott alább, amikor a terapeuta egy hatalmas plüss macit vett elő a paraván mögül; a brumi nyakában tábla lógott, ezzel a felirattal: DE HÁT ÉN IS AKARTAM!

A játékos fordulat után a csoport tagjai egyáltalán nem idegenkedtek a szexuális jeleneteket imitáló játéktól, a férfiak sorra ráfeküdtek a plüss állatra, a nők incselkedve húzták magukra, kalimpáltak a lábukkal a levegőben.

Ezután már a szöveggel szemben sem tanúsítottak ellenállást. Mindenki sorra került vagy a szülő, vagy a nagyfiú, vagy a maci néma szerepében.

Az oldott hangulatban induló megbeszélés közben néhányan újra „befeszítettek”. Ám a többiek kitárulkozása végül őket is megnyitotta, így szégyenkezés nélkül vallottak arról, hogy nekik is vannak emberi vagy állati alakmásokhoz vagy egyéb tárgyakhoz kötődő szexuális élményeik.

Réka igen mulatságosan adta elő kalandjait a kaucsuk delfinnel: amikor Delfike rosszalkodott, ő büntetésből mindig a combja közé szorította, de a kis huncut ott is egyre fickándozott (ugye el tudjuk képzelni, mi okból...).

Jenő elmesélte, hogy mielőtt lányokról kezdett álmodozni, korai kamaszkorában a falujuk határában egy erdőszéli fa mohos oldalának az érintése hozta izgalomba. Gyula arról számolt be, hogy ameddig szigorú mostohaapja mellett titokban kellett dohányoznia, a tiltott cigaretta meggyújtásakor minduntalan erekciója keletkezett. Judit polgári otthonuk egyik karcsú vázájára tekintett úgy sokáig, mint fallikus szimbólumra. Még akkor is megjelent lelki szemei előtt, amikor először nyúlt egy fiú nadrágjába.

És sorra jöttek az eddig soha el nem mesét, szégyellni valónak gondolt történetek. Amelyek - remélte a terapeuta - többé már nem fognak szorongásokat okozni egyikőjüknek sem.

Igaz, Brumi ez ügyben nem nyilatkozhatott.

A meseterápia

Pszichodráma-blogunk az alábbiakban dr. Boldizsár Ildikó meseterapeuta honlapját és tevékenységét kívánja népszerűsíteni, ezért közreadjuk A meseterápia című oldal bevezető szövegét, amely pontos és átfogó képét adja ennek a pszichoterápiás eljárásnak a mibenlétéről. Úgy tartjuk, a modern gyermekpszichológia nem nélkülözheti se a meseterápia, sem a gyermek-pszichodráma kínálta terápiás eljárásokat.

A mesterápia

Boldizsár Ildikó honlapja

A meseterápia azon a felismerésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. A terápia során megkeressük az adott életszituációhoz tartozó mesét, vagyis azt, amelyben a mese hőse ugyanazért indult el, ugyanazt szerette volna magában kibontakoztatni, mint a problémájával hozzánk forduló ember, de nem akadt el útja során – azaz a mesék szimbolikájánál maradva nem szenvedett vereséget a sárkánytól, és nem változott kővé –, hanem végig is tudta járni azt. A megtalált mese segítségével feltérképezzük az elakadás okát. Lehet, hogy a kiválasztott eszközök nem megfelelők, lehet, hogy a megküzdés választott technikája nem célravezető, de olykor az is előfordulhat, hogy az ellenfelek bizonyulnak legyőzhetetlennek. A terápia akkor tud segíteni az egyensúly helyreállításában, ha pontosan meghatározzuk, hogy abban a mesében, amelyben az ellenfelek, a segítők, a konfliktusok, a bonyodalmak és a kiutak együtt vannak, vagyis ahol a sűrű erdő és jó esetben a tisztás is látszódik, a segítséget kérő éppen hol látja magát. Nem elég azonban megtalálni a „saját mesénket”, meg is kell érteni, és a változások szolgálatába is kell állítani azt.

A mesék azt állítják, hogy mindazt, ami a világban vagy bennünk rosszul működik, meg lehet változtatni. Az európai és keleti népmesék ismeretében az a kijelentést is megkockáztatható, hogy a mesék szerint nem a „világ” működik rosszul, hanem az ember nem kapcsolódik harmonikusan a világ által felkínált lehetőségekhez, illetve rossz választásai nyomán alakulnak ki olyan helyzetek, amelyek problémákat okoznak. A mese képes megszüntetni a problémákból keletkező káoszt, és a helyére állítani egyfajta teljességet. Gyógyító erejének épp ez az egyik titka.

Mit lehet tanulni a mese hőseitől? A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek. Nem elképzelik, hogy miként szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében. Teszik a dolgukat, és ez bennünket is elmozdulásra késztethet. A hősök nem hagyják, hogy a dolgok maguktól elrendeződjenek. Ez azt is jelenti, hogy a mesék felelősségre szólítanak fel saját magunkért és a körülöttünk élőkért egyaránt. A mese hősei folyton mozgásban, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat önmaguk jobbítására fordítsák.

A mesékben minden helyzetnek megvan a kulcsa, de meg kell ismerni a kulcs, a zár, a nyitás törvényszerűségeit, rá kell jönni, mi hogyan működik, mit hogyan lehet használni. Milyen titkokat rejt egy fa, virág, bot, köpönyeg? Miért kell mindig a látszólag rosszabb tárgyat, lehetőséget választani? Melyik ellenféllel milyen módszerrel lehet megküzdeni, és mások megváltása mellett hogyan lehet önmagunkat is megváltani? Vagyis a meseterápia nem a mesék értelmezésén alapul, hanem azon a tudáson, amely a mesehősöktől származik: egy gondolat csak akkor nyeri el értelmét, ha megvalósítják. Ezt a megvalósítást gyakorolják és tanítják a mesék hősei.

Forrás

Gyerek-pszichodráma, csoportterápia

„A gyerek-pszichodráma egy csoportterápiás módszer”

Beszélgetés Kende B. Hannával

A lap engedélyével átvéve innen: Szombat.


Ma már több mint száz olyan gyermekpszichodráma-csoport működik a világon, amelyben a Kende B. Hanna adleriánus terapeuta által kidolgozott módszert alkalmazzák. Mi történik egy ilyen csoportban, kiknek javasolt benne a részvétel – kérdem Kende B. Hannától, a Pszichológusok Nemzetközi Szövetségének (I.A.I.P.) kiképző terapeutájától.

Kende B. Hanna: A gyerek-pszichodráma egy csoportterápiás módszer, amely a közös szerepjátékon, a gyerekek képzeletvilágának és kreativitásának mozgósításán keresztül fejti ki terápiás hatását. A gyermekjátékdráma játékban, játékkal, játék által gyógyít, fejleszt. Ha nem félnénk az általánosítástól, azt mondhatnánk, hogy a legtöbb pszichoterápiát igénylő gyerek közös jellegzetessége a bizalmatlanság, az önbizalom hiánya: érzelmi kapcsolatteremtési nehézségek jellemzik, magukat értéktelennek érzik, lebecsülik, nem bíznak saját képességeikben, nincs pozitív énképük. Bizonyos típusú gyermekpatológia, elsősorban a szociálisan veszélyeztetett, vagy a pszichoszomatikus panaszokat felmutató, a magatartásproblémás, a szórakozott, a rosszul teljesítő bár jóképességű vagy iskolában elutasított gyerekek egy részének érzelmi problematikája nehezen megközelíthető a klasszikus pszichoterápia kereti között.

Szombat: Hogyan lehet a gyerek rossz énképét megváltoztatni?

A magukról rossz véleménnyel lévő vagy negatív énképpel élő, illetve problémás gyerekek felismerik saját értéküket, és kiteljesedjenek, amikor azt tapasztalják, hogy a velük foglalkozó felnőttek megbecsülik őket. De nemcsak önmagukat, egymást is megtanulják becsülni és szeretni, sőt, megtanulnak egymásért tevékenykedni. A gyermekpszichodráma alatt ráébrednek, hogy nincsenek egyedül. A korrektív élmény a dramatisták és a csoport tagjaiban kialakuló elfogadó légkörben alakul ki, ahol a gyerek felismeri saját értékeit. Alfred Adler szerint minden felnőttnek és gyereknek saját melódiája van. Mi igyekszünk meghallani egyéni melódiáját, és ezzel megkönnyítjük a gyerek számára, hogy meghallhassa önmagát. Figyelünk rá, megpróbálunk vele együtt rezdülni, hogy lehetővé váljék gátlásainak feloldása, hogy szabadulni tudjon saját magányosságából, és kreativitása felszabaduljon.

Melyek az individuál-pszichológia játékdrámájának sajátosságai?


Módszerünk abban különbözik más pszichodramatikus iskoláktól, hogy a pszichológus-dramatista a gyógyulást a gyerek önteremtő képességének mozgósításától, a játékban létrejövő játék-katarzistól és nem saját értelmezésétől várja. A terapeuta maga is játszik úgy, hogy a gyermek történetében elvállalja a gyerek által számára kiosztott szerepet (legyen az emberevő dínó, bántalmazott gyerek, jó tündér vagy bármi), és játékában segíti őt, hogy kifejezze mindazt, amire még nincsenek szavai. A találkozás a gyermek képzeletvilágában, mondhatnánk a csodavilágban jön létre, a gyermek önmegvalósítása (meggyógyulása) érdekében.

Hogyan hasznosítható ez a csoportélmény a gyűlölködés ellen?

Az olykor játékos, olykor költői, de mindenképpen kreativitást serkentő csodavilágba merülés nem öncélú (mint a videózás például), hanem olyan eszköz, amely hozzásegíti a gyermeket énképének módosításához, életérzésének, életstílusának átalakításához. Az individuálpszichológia gyermekterápiájának fontos célkitűzése segíteni a gyerekeket abban, hogy olyan egészséges felnőttekké váljanak, akik kisebbrendűségi érzetük kompenzálására nem a mások lebecsülését, nem a gyűlölködést, hanem embertársaik megbecsülését választják. Akik úgy nőnek fel, hogy önértékelési lehetőségeiket, indulataikat nem egymás ellen mozgósítják, hanem képessé válnak egymásért tevékenykedni, akik József Attilával elmondhatják: Érted haragszom, nem ellened.

Minderről bővebbet lásd Kende B.Hanna: Gyermek-pszichodráma c. könyvében. Osiris Kiadó, Budapest 2002. - kende b. hanna