Epizódok a pszichodráma keletkezésének történetéből
A pszichodráma megalapítója, Jakob Levi Moreno Bukarestben (Románia) született szefárd zsidó család legidősebb fiaként 1889. május 15-én.A megbízható életrajzi források szerint négy és fél éves korában a kis Jacob kitalálta, hogy társaival istenest és angyalost fognak játszani. A házban összeszedték a székeket, egymáshoz erősítették őket - ez volt a Mennyország. Az istent alakító Jacobnak fel kellett másznia a Mennyország tetejére, kis társai pedig körbe-körbe szaladgáltak a széktorony körül, és karjukkal csapkodva (mintha szárnyak lennének) kérték Jacobot, hogy ő is repüljön Velük. Jacob el is rugaszkodott a magasból. Persze lezuhant, ráadásul a karja is eltört..
A pszeudovalóság és az óhajszublimáció
A pszichodráma későbbi atyja ezt utólag így értelmezte: Ha a zord valóság nem ad alkalmat annak megtapasztalására, amit az emberi szellem el tud képzelni, akkor nem a szív óhajának kell meghajolnia a valóság előtt, hanem éppen fordítva: a valóságot kell hozzáigazítani vágyainkhoz. Ez vezetett oda, hogy elméletének egyik sarkalatos pontjává vált a pszeudorealitás elvének a felismerése. Eszerint a pszeudovalóság (mintha-realitás) az a (szubjektívként létező, de objektívnak érzékelt) világ, amely megadja az óhajok teljesítésének a lehetőségét azáltal, hogy ezen óhajok a teljesülés érdekében átlényegülnek. (Átlényegítés = szublimáció = valamely - ez esetben teljesíthetetlen - vágy átvitele, átlényegítése teljesíthető óhajjá. A pszichoanalízisben szokásos értelmezését lásd a cikk alatt).Moreno még zsenge korában kezdte tanulmányozni a Bibliát, valamint a keresztény és zsidó vallásos irodalmat, beleértve a zsidók misztikus hagyományát, a Kabbalát. Nagy hatással voltak rá az egzisztencialisták és más szubjektív-idealista filozófiai felfogások képviselői, például Kierkegaard és Bergson, a misztikus elméleteiről ismert Swedenborg, az írók közül pedig a költőfejedelem Goethe és a nagy orosz klasszikusok közül Tolsztoj és Dosztojevszkij. Írásaikban nem a lassúdan hömpölygő történet, még csak nem is a széles társadalmi tabló ragadta meg, hanem az emberi érzékelés aprólékos leírásai, illetve ezen érzékelésnek és a valóságnak bonyolult kölcsönviszonya.
Azt a felismerését azonban, hogy a spontaneitásnak és a kreativitásnak meghatározó a szerepe a személyiség fejlődésében, nem könyvekből merítette, hanem - állítólag - azokból a tapasztalatokból, amelyekre játék, játszás közben tett szert akkor, amikor - ugyancsak állítólag - 1908 körül előszeretettel töltötte az idejét bécsi parkokban, ahol is mesélt a köréje gyülemlő gyerekeknek, illetve mindenféléket játszott is velük - leginkább afféle szerepjátékokat, mint amilyen az istenesdi és az angyalosdi volt pici korában. Felnőttként azonban a számára is önfeledt játékon túl módja nyílott arra is, hogy megállapítsa: az imporvizációs játékok jelentősen megnövelik a játékban részt vevők a kognitív képességeit, növeli gondolati és érzelmi mobilitásukat és befogadó képességüket.
Ekkor Moreno fejében lényegében már alighanem összeállt a pszichodráma mint személyiségfejlesztő lehetőség. A kidolgozásig és gyakorlatig, sőt, a "néven nevezésig" azonban még hosszú út vezetett.
A források beszámolnak arról, hogy a bécsi orvosi egyetem sikeres elvégzése után Moreno az intézet pszichiátriai klinikáján segédkezett, de nem értett egyet azzal a felfogással, amely az ott dolgozók körében uralkodott. A rutinfeladatok alól kibújva sokkal szívesebben szervezett rendhagyó terápiákat, így például örömlányok számára szervezett önsegítő csoportban munkálkodott.
Az életrajzi írások szerint itt Moreno 1912-ben itt, a Bécsi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján,találkozott személyesen Dr. Freuddal, aki épp befejezte egy telepatikus álom elemzését. Miközben a diákok kifelé tartottak, a Mester megkérdezte, hogy Moreno mivel foglalkozik. „Nos, Dr. Freud, én ott folytatom, ahol Ön befejezi. Ön az irodája mesterséges díszletei között találkozik a pácienseivel, én az utcán és otthonaikban, természetes környezetükben. Ön elemzi az álmaikat, én megpróbálok bátorságot önteni beléjük, hogy ismét álmodni tudjanak. Megtanítom őket, Istent játszani”
Nagy lépésnek számított a Rögtönzés Színházának a megalakítása. Ennek keretében már megjelent az akció és az interakció, lévén ez a metódus a nézőket is bevonta a színpadon játszódó történésekbe, ezáltal váltak az amúgy passzivitásra ítélt szemlélők az előadás kreatív aktoraivá. Amit ma pszichodrámaként definiálunk, lényegében itt, ebben a műhelyben született.
New York, New York
1925-ben Jakob Levi Moreno - mintha előre sejtené a harmincas években fejüket felütő társadalmi tendenciákat - elhagyja Ausztriát és New Yorkba költözik. Börtönpszichiáter lesz, majd megnyitja Beacon Hill Szanatórium elnevezésű pszichoterápiás magánkórházát, ahol önálló pszichodráma színpadot alakít ki, és itt kezdi meg a pszichodráma oktatását.Az itt töltött időszak során a pszichoterápiás újítások és a szakmát megújító eklekticizmus fontos katalizátorává vált. Számos terápiás újítást támogatott, különös azokat, amelyek valamilyen módon az alkotóművészeteket használták fel kezelési eszközként.
1974-ben bekövetkezett haláláig aktív tudományos és gyógyító-terapeuta tevékenységet folytatott. Oktatott, szervezett, írt és publikált, nemzetközi konferenciákon szerepelt előadóként és résztvevőként. Maga-választotta sírfeliratán ez olvasható: „Az ember, aki örömet és nevetést hozott a pszichiátriába.”
*
szublimáció: pszichoanalitikus fogalom, amelyben egy szexuális impulzus vagy annak energiája úgy változtatja meg irányát, hogy egy társadalmilag elfogadott, nem szexuális jellegű cselekvéshez vezet. A fogalmat valamely primitív mozgató ok magasabb célokká történő átalakulásának általános kifejezéseként is alkalmazzák
